[6-1]
A rózsa
(Rosa) egy, a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó növénynemzetség, illetve az ide tartozó cserjék virága. Több száz vadrózsafajt tart számon a tudomány, mind az északi félgömbre, főleg a mérsékelt égövre jellemző növény. Az egyedek egy tüskés bokor- vagy kúszónövénycsoportot alkotnak, mely akár a 2–5 m magasságot is elérheti, ritkán a többi növény fölé, 20 m magasságba is szökhet. Fajaik nagyon valtozékonyak, könnyen kereszteződnek egymással, ami nagyon megnehezíti elkülönítésüket.
A név a latin rosa főnévből eredeztethető, amelyet az ógörög nyelv hagyatékait is őrző oszk nyelvből kölcsönzött (rhodon, aiol formában: wrodon), ezen kívül a szó gyökerei lelhetők fel az arámi (wurrdā), az asszír wurtinnu, az óiráni *warda (vö. örmény: vard, aveszta: warda, szogd: ward, párthus: wâr) nyelvben.
|
|
A legtöbb csipkebogyó 5–15 mm hosszú, összetettek, 5-9 (helyenként akár 3-13) levéllel és pálhával; a levelek csipkézett széllel rendelkeznek, és gyakran apró tüskék találhatóak a szárak alsó részén. A rózsák többsége lombhullató, de néhány (főleg a Délkelet-Ázsiában őshonos fajok) teljesen vagy részlegesen örökzöldek.
A legtöbb rózsafaj virága öt sziromlevéllel rendelkezik. Kivételt képez az Ázsiában őshonos Rosa sericea (magyar megfelelője nincs) nevű faj, amelynek gyakran csak négy sziromlevél alakul ki virágán. Minden egyes virágszirom két könnyen felismerhető lebenyből áll, amelyek általában fehérek vagy rózsaszínűek, bár néhány faj esetén sárgák vagy pirosak is lehetnek. A sziromlevelek alatt öt csészelevél fedezhető fel (a Rosa sericea esetében ez ismét csak négy). Ezek elég nagyok ahhoz, hogy szabad szemmel is már kellő távolságból, felülnézetből észrevehetőek legyenek, s zöld pontocskákként jelennek meg a sziromlevelek között. A magház a virág belsejében található, itt fejlődnek ki a következő szirom- és csészelevelek.
|
A vadrózsa (csipkerózsa, gyepűrózsa) bogyója
A rózsafajok áltermése aszmagtermés, illetve terméscsoportja, melyet közismerten csipkebogyónak neveznek. Azok a rózsafajok, amelyek nyílt virágzatot alkotnak általában rovar általi megporzásban részesülnek, hiszen kellemes illatuk vonzza méheket és egyéb rovarokat, így megfelelő minőségű termés keletkezhet. A nemesített fajok esetében a szirmok olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy rovar általi megporzásra nincs lehetőség. A fajok többségének termése piros, de néhány (pl. a Rosa pimpinellifolia) sötét-bíbor vagy fekete terméseket hoz. A bogyótermések egy külső húsos réteggel rendelkeznek, amelyben mintegy 5-160 mag (kaszat) is található, melyeket merev, vékony növényi szőrök borítanak. A csipkebogyótermések nagy része egyes fajok, például a gyepűrózsa (Rosa canina) és a japán rózsa (Rosa rugosa) esetében rendkívül gazdag C-vitaminban, C-vitamin tartalma a citroménak tízszerese. A csipkebogyót növényevő-magevő madarak, például a rigók és a csonttollúak fogyasztják, s ürülékük által kerülnek a magvak ismét a szabadba. Néhány madárfaj, így a pintyőkék, meg is eszik a magvakat.
Kártevők és betegségek
Szaporítás
A vad alapfajokat magról szaporítják, a nemes rózsákat szemzik: vad fajokra, illetve tüskétlen alanyfajtákra.
Metszés
Hervadt virágok eltávolítása
Történelem
A rózsák az emberiség első ültetett dísznövényei közé tartoznak. Nemesítésük több ezer éve kezdődött és napjainkban is tart, számtalan fajtát, a színek és formák megszámlálhatatlan sokaságát hozva létre. A fajták pontos botanikai besorolása szinte lehetetlen az ismeretlen időkbe visszanyúló származás, a számtalan nehezen követhető keresztezés, és az egyre-másra létrehozott újabb és újabb típusok miatt. E helyett inkább gyakorlati csoportokba osztják őket, a díszérték és felhasználás szempontjából. E csoportok a nemesítés különböző állomásait és egyben különböző nemesítési irányokat képviselnek. Díszértékük mellett biológiai ritmusuk és igényeik is különböznek.
Csoportosításuk
1. Vad fajok
Honos fajok:
Idegenhonos fajok:
|
Csoportosításuk
1. Vad fajok
Honos fajok:
Idegenhonos fajok:
2. Parkrózsák és középkori rózsák
A nemesítés közepes szintjét képviselő rózsák tartoznak ebbe a csoportba. Virágaik általában teltek, vagy szimplák, de igen nagyok. A középkori rózsák általában erősen illatosak, de csak egyszer virágoznak a nyár elején. A parkrózsák nem mindegyike erős illatú, nagy részük a nyár folyamán kétszer vagy esetleg többször is virágzik. Mindannyian valamivel igényesebbek a vad fajoknál, de azért általában edzettek, különösebb növényvédelmet vagy téli takarást nem igényelnek. A faiskolák a két csoport képviselőit általában együtt forgalmazzák, "parkrózsák" címszó alatt. Ezek a fajták általában nagyra növő, vagy terjedő tövű bokrok, a közepesen intenzív parkok szép és nem túl igényes díszei. Mint korhű növényanyag, felhasználhatók a történelmi kertekben és parasztkertekben is. A középkori rózsák eredetileg ugyancsak számos fajt és fajtát foglaltak magukba, amelyek egy része-a történelem viharait átvészelve és sarjakból szaporítva-szaporodva ma is elterjedt, elsősorban mint falusi kertek "parasztrózsája" Fontosabb fajok:
3. Kerti rózsák és virágágyi rózsák (Nemes rózsák)
Az ide tartozó fajtatípusok jórészt az utóbbi száz évben állították elő, az Európában addig elterjedt egyszer virágzó (középkor) rózsák és a Délkelet-Ásziából behozott folytonnyíló rózsák többszörös összekeresztezésével. Ezek a rózsák a nemesítés magas fokát képviselik. Virágaik teltek és többnyire illatosak. Színskálájuk a hófehértől a sárga és rózsaszínen keresztül a sötétvörösig terjed. A nyár folyamán több hullámban, többé-kevésbé folyamatosan nyílnak. Fokozottan igényesek, azaz rendszeres metszést és folyamatos növényvédelmet kívánnak. Télire ajánlatos takarni őket. A kert kiemelet pontjaira valók, reprezentatív jelleget adnak, A remontáns és a teahibrid fajtatípusok vagy más néven kerti rózsák képviselői nagyra nőnek, nyár végére a 1,5-2 méter magasságot is elérhetik. Egy száron kevés (1-3, ritkán 5 db) de nagy méretű virágot hoznak. A teahibrid- rózsák napjainkban a legelterjedtebb kerti rózsák, amiket vágásra is előszeretettel termesztenek üveg alatt hajtatva és szabadföldön egyaránt. Virágzásuk május végétől ősszi fagyokig terjed. Széles színskálájuk mellett, fokozottan érzékenyek a fagyra, de a betegségre-kártevőkre is. A polyantha és polyantha hibrid fajtatípusok alacsony vagy középmagas növekedésűek (40–100 cm). Virágaikat sokvirágú, lapos bugavirágzatokban hozzák. Az egyes virágok viszonylag kicsik és nem mindig illatosak. Legtöbbször rózsaágyak kialakítására használják az intenzív színhatásuk maiatt, ezért virágágyi rózsáknak is nevezik. A floribunda és a floribunda grandiflora fajtatípusokat is a virágágyi rózsákhoz sorolják. Ezek átmenetet képeznek a polyantha-hibridek és a teahibridek között, ami miatt nagyobb, teahibridekre emlékeztető virágjaik is vannak. A virágágyi rózsák igényesek és kényesek.
4. Kúszó rózsák
Virágaik többnyire teltek, a nyár folyamán egyszer vagy többször is nyílnak. Általában véve a folytonvirágzók igényesebbek az egyszer nyílóknál. Önálló kapaszkodásra nem képesek, ezért csak támberendezésre (pergolák, virágágyak, gúlák) futtathatók, de annál is némi segítséget, kötözést igényelnek. A kerti és virágágyi rózsákhoz hasonlóan, erősen kultúrjellegűek. A kúszórózsákon belül külön csoportot képeznek az un. climbing változatok. Ezek nem igazi kúszórózsák, csak ívesen elhajló hosszú hajtásokat nevelnek.
5. Miniatűr rózsák (babarózsák)
Közös tulajdonságuk a törpe termet (max 30–40 cm), a gyenge növekedés, finom ág-és levélrendszer és a sok apró egyszerű vagy féligtelt virág. A miniatűr rózsákat zölddugványról szaporítva többnyire cserepes dísznövényként forgalmazzák, de a házikertbe kiültetve és télire takarva a szabadban is megélnek.
6. Talajtakaró rózsák
A csoport rendkívül vegyes származású és virágzási jellegű fajtát foglal magában, melyek közös tulajdonsága a viszonylagos edzettség (általában nem kell permetezni és takarni) és az alacsony (50–100 cm), de agresszív növekedés. Egyes képviselői a már ismertetett alacsony termetű fajok (többnyire R. rugosa) "újra-felfedezett" szimpla, telt, vagy féligtelt fajtái, másokat az utóbbi 1-2 évtizedben kimondottan talajtakaró célra állítottak elő.
-
-
-
-
-
-
-
Teahibrid rózsa 'Ambiente' fajta
-
-
-
|
Kultúra
Szimbolika
A rózsa a művészetekben
Szapphó a virágok királynőjének nevezte. Azóta is számos költői, illetve drámai mű központi szimbóluma.
Fehér, illetve piros rózsa szerepelt a York-ház, illetve a Lancaster-ház címerében, így e két uralkodóház viszálya a rózsák háborúja (1455–1485) néven vonult be az angol történelembe és William Shakespeare királydrámáinak köszönhetően a világirodalomba is.
Goethe: Pusztai rózsa című versét Schubert zenésítette meg, Heine: A rózsa, a liliom című költeménye pedig Schumann: A költő szerelme című dalciklusának 3. tétele.
Idézetek
Rózsaszál sarjad Iluska sírján Kacsóh Pongrác-Bakonyi Károly-Heltai Jenő: János vitéz című operettjében:
"Fekszik a csöndes temetőben,
Szemét lezárta a halál,
Az ő szerelme ez a rózsa,
E rózsa, rózsa, rózsaszál!"
-
(Bagó dala)
Illat
A rózsaillat javítja a memóriát
Az eredményesebb tanulást segíti, ha az ember rózsát szagolgat, de nemcsak ébren, hanem álmában is – olvasható a Science című amerikai tudományos folyóiratban. Német kutatók mutatták ki, hogy bizonyos illatok képesek reaktiválni az újonnan tanultakat, miközben a kísérleti alanyok alszanak, és a kísérleti személyek később is jobban emlékeznek a tanultakra.
Kimutatták, hogy a memorizált információk alvás közben rögzülnek, az illatok vagy esetleg más stimulánsok tovább erősítik a tanulási képességet.
A 74 kísérleti alanynak egyebek között csak egyszer felfedett kártyapárokat kellett megjegyeznie, és eközben rózsaillatot éreztek. Aztán lefeküdtek aludni, ám mágneses rezonanciás vizsgálatot is végrehajtottak rajtuk: agyuk alvás közbeni tevékenységét vizsgálták, több ízben is ugyanazzal a rózsaillattal serkentették agyukat.
A rózsaillatos éjszaka után az emberek a kártyapárok 97,2 százalékára emlékeztek, ám ha nem érezhettek rózsaillatot alvás közben, csupán 86 százalékos volt az eredmény. A vizsgálat során az is kiderült, hogy az alvás közben érzékelt rózsaillat az agynak azt a részét (hippocampus) aktiválta, amely a tanulással áll összefüggésben. Nem volt közömbös, hogy az alvás mely szakaszában hajtották végre a vizsgálatot.
Csipkebogyó
dérlepte ág - csipkebogyóval
A rózsa termése, a csipkebogyó sokak által kedvelt és C-vitamin tartalmáért nagy számban fogyasztott eledel. Gyakran préseléssel és szűréssel ún. csipkebogyószirupot készítenek belőle, mivel a termést körülvevő vékony szőröcskéket meglehetősen kellemetlen elfogyasztani (viszketéshez hasonló érzést keltenek). Így gyógyteák, dzsemek, gyümölcszselék és lekvárok készítéséhez alkalmazzák. A teát és a lekvárt a köznyelvben hecsedlinek, más helyeken petymegnek nevezik.
Neves rózsatermesztők
Felhasználása
Már a rómaiak is számos gyógyszert és édességet készítettek belőle, és használták illóolaját is. A középkorban a török udvarban valóságos kultusza alakult ki: gyűjtötték, nemesítették és fogyasztották. A megfelelő fajtájú rózsákból rózsaolajat, rózsavizet, zselét, sörbetet és dulcsászát (mézes édességet) készítettek.
A rózsák mérete, illata, íze igen változatos. A régi nemesítések (Rosa rugosa) virágai ízesebbek. Ízük lehet parfümös, emlékeztethet a zöld almáéra és szamócáéra. Amikor a szirmokat szedjük, távolítsuk el az alsó, fehéres részt! Édességeket, desszerteket, salátákat ízesíthetünk velük. A kandírozott rózsasziromhoz bármilyen illatos és főként permetezetlen rózsafajta megfelelő. A szirmokat egyenként ecseteljük be egy tojás nem habosra összekevert fehérjével, majd hintsük be porcukorral, és végül hagyjuk száradni!
|
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
